A légzőrendszer feladata a külvilággal való kapcsolattartás. A bőr után a tüdő a második legnagyobb kapcsolatteremtő szervünk. A légzés mintegy ”köldökzsinór” az élethez: összeköt minden élőlénnyel, hiszen ugyanazt a levegőt szívjuk mindannyian.

Leggyakrabban a felső légutak betegszenek meg.
A mandulák a „betolakodók” elleni védelmet szimbolizálják, az ellenség távoltartását.
A mandulagyulladás és a torokfájás agresszív harcot jelent testi világunk bejáratánál. A szervezetben fellépő bármely gyulladás mindig konfliktust jelez. Jelentése attól függ, hogy melyik szervünket érinti. A torok esetében a beteg semmit nem tud már „lenyelni” Bezárja magát a külső  benyomások elöl. Nem mer szembeszállni a konfliktust okozóval, ezért visszavonul. Meg kell tanulnunk „nemet” mondani. Ha szükséges határoljuk el magunkat, vonuljunk vissza. Határozottan védjük meg a belsőnkbe vezető utat, tagadjuk meg bizonyos dolgok elfogadását. Merjünk hangosan kritizálni, és véleményt nyilvánítani. Ne nyeljünk le mindent meggondolatlanul.

A betegség mindig jó ürügy lehet arra, hogy kivonjuk magunkat a forgalomból. Jó példa erre a nátha és a megfázás. Ha betegek vagyunk, akkor nem kell munkába menni, távol tudunk tartani magunktól mindenkit, mert „fertőzőek” lettünk. Ha fáj a fejünk, senki nem várhatja el tőlünk, hogy problémáinkkal tudatosan szembesüljünk. Senki nem közelíthet hozzánk, és senki nem érinthet meg. „Ne puszilj meg, mert elkapod”. Milyen gyakran halljuk ezt a mondatot!  Ebben az esetben a betegnek elege van mindenből. Szüksége van a visszavonulásra. A beteg magába zárkózik, és semmi nem vidítja fel. A zsebkendőkből mintegy védőfalat épít, és tartózkodik az emberektől, a kellemetlen helyzetektől. Nem akar semmit és senkit látni, hallani.
Tisztázni kell mi az, amit a beteg már nem tud lenyelni. Nem szabad engedni a külső követeléseknek, teret kell adni a letörtség érzésének. Tisztázni kell a bizonytalan helyzeteket, és alá kell rendelni magunkat a Természet Törvényeinek. Őszi-téli influenzajárvány idején meg kell értenünk, hogy az ősz és a tél a visszavonulás időszaka. Ha erre nem vagyunk hajlandóak, rákényszerít a betegség.  A megfázás egy igen egészséges tisztulási folyamat, amelynek során a betegség mérgező anyagokat mos ki a szervezetből (gennyes váladék formájában). Pszichikai szinten a mérgező anyagoknak a problémák felelnek meg. A krízisből a test és a lélek egyaránt megerősödve kerül ki.

Tüdőgyulladás esetén a kapcsolattartás és az elzárkózás között erős konfliktus jön létre.
A légzés jó példa a polaritás törvényére. A be és kilégzés folyamatos váltakozása ritmust hoz létre. Az egyik pólust kényszerűen követi a másik. Mindkét pólust el kell fogadnunk, hisz egyik sem létezhet a másik nélkül.
A betegnek bele kell mennie a konfliktushelyzetekbe. Meg kell nyílnia a külvilág és az idegen impulzusok felé is.  Tanuljunk meg kommunikálni! A tüdő az a szervünk, ami a szabadságot és a nyitottságot jelképezi. Döntsük le a gátjainkat!  Vegyük észre magunkat a másik emberben, ne akarjunk elkülönülni.

Ami még a tüdőt érinti: az asztma.
A légzés gondoskodik arról, hogy az élettel való kapcsolatunk fennmaradjon. Mindennel és mindenkivel összeköt. A belélegzett levegő mindnyájunkat összeköt, ha akarjuk, ha nem. Így függ össze a légzés a kapcsolatokkal. Nyelvünk pszichoszomatikus, ezért a beteg sokszor maga mondja el, mi a problémája. Pl. a másik elszívja előle a levegőt, vannak „fojtogató” helyzetek, valami lélegzetelállítóan hat rá.
Tüdőasztmának a rohamszerűen fellépő légszomjat nevezzük. Ilyenkor a kis hörgőcskék
összeszűkülnek, amit a sima izomzat görcse, gyulladása, vagy a nyálkahártya allergiás duzzanata okozhat. A rohamot a beteg életét fenyegető fuldoklásként éli meg.

A tüdőasztmát több probléma okozhatja.

Az adás-kapás egyensúlya. A beteg túl sokat akar kapni, adni viszont nem tud. Tüdejét teleszívja, de kilégzéskor a levegőt visszaadni nem tudja. Mivel nem képes adni, ezért kapni sem tud többé abból, amire annyira vágyik. Annyit kapunk, amennyit adunk. Ha nem adunk többé, azzal megszakad a folyamat. A betegnek fel kell ismernie, hogy bőséggel van mindenből mindenki számára. Ha valami mégis hiányzik, attól magunk vágtuk el magunkat.

A beteg be akar csukódni. Az asztmás roham bárkinél előidézhető, például ingerlő gázokkal. Ez egy reflexes történés, amikor a test bezárul, hogy ellenálljon a külső hatásoknak. Ez a reflex az asztmás embernél lényegesen alacsonyabb küszöbszinten lép működésbe. A beteg a világ legártalmatlanabb anyagait éli meg életveszélyesnek.
Az asztmát szűkkeblűségnek is szokták nevezni. Érdekes, hogy valaminek a „szűk” volta és a szorongás elválaszthatatlanul összetartoznak. A beteg a világ bizonyos dolgait nem engedi magához, egyre jobban bezárkózik. Az elkülönülés csúcspontja a halál. A halál végső lehetőséget jelent az élet előli bezárkózásra, begubózásra.
Dominanciaigény és kiszolgáltatottság.

Az asztmás betegben nagyon erős a dominanciaigény, de ezt nem vallja be saját magának, ezért azt a testébe tolja át. A „felfújtság” mutatja a beteg arroganciáját, és hatalmi igényeit. Betegségét arra használja, hogy környezete felett hatalmat gyakoroljon. Senki nem törölhet port, senki nem dohányozhat stb. A hatalomvágy növekedésével arányosan nő az ellenkező pólus is, a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság érzése. Az asztmás ember nem tudja agresszióját megfelelően kifejezni, ezért az agresszív megnyilvánulások testi szintre esnek vissza. Köhögésként, köpetként jelennek meg.

Az élet sötét aspektusainak elhárítása.   
Az asztmás ember keresi a tisztát, a világosat, a sterilt. Szeretne az élet felsőbb régióiban megtelepedni, hogy az alsóbb szintekkel egyáltalán ne legyen kapcsolata.
Többnyire a fej van nála túlsúlyos pozícióban. Mivel a szexualitás is az alsóbb pólusokhoz tartozik, ezért azt a mellkasába tolja fel, ezáltal ott növekszik meg a váladéktermelés, ami tulajdonképpen a nemi szervek feladata lenne. A betegeknek gyakran rendelnek klímaterápiát, ahol dominanciavágya beteljesül. A hegytetőről, tiszta levegőn tekinthet le a völgyek sötét történéseire.

Az asztmás ember vágyik a szeretetre, de nem tud szeretetet adni.  A megoldás az, hogy félelmeit bevallja magának, és az addig  félelmet okozó életterületeket ne kerülje el. Kíméletlenül őszintének kell lennie magával. Agresszióját szavakba kell öntenie. A szexualitás átemelése a mellkasból a tudatba. A került dolgok befogadása, saját „piszkunkkal” való konfrontálódás. Teret kell nyitnia az önmegvalósításnak. Egységbe kell kerülnie önmagával.