A boldog párkapcsolat: álom vagy valóság?

Felmerült bennem a kérdés, vajon miért, mitől romlanak el a kapcsolatok manapság.

Keressük a másik felünket. Reméljük, hogy egyszer rátalálunk arra az emberre, aki lelkünk másik fele, a „lelkitársunk”. Előbb utóbb mindig találunk valakit, akire rávetíthetjük ezen illúzióinkat. Boldognak érezzük magunkat néhány hétig, hónapig, ha szerencsénk van néhány évig. Aztán egy nap ráébredünk, ismét magányosak és boldogtalanok vagyunk. Mi hát a probléma, miért van az örökösen visszatérő csalódás és hiányérzet? A páciensekkel való beszélgetések során azt tapasztaltam, hogy félreértjük egymást, és félre értelmezünk dolgokat. Kapcsolatainkban nem önmagunkat adjuk.

Manapság sokat beszélünk a szeretetről. Szerintem, túl sokat is. Tanfolyamok szólnak arról, hogyan is kellene szeretnünk. Úgy tűnik, hogy az ember arról beszél a legtöbbet, amivel a legnagyobb gondja van. Márpedig a szeretet kérdésével nagyon nagy gondjaink vannak.

Mikor mondtad utoljára valakinek azt, hogy „szeretlek”? Amikor ezt a szót kimondtad, milyen gondolatok jártak közben a fejedben? Mondhatjuk ezt a kedvesünknek, anyánknak, gyermekünknek, barátunknak, stb. Biztos vagyok abban, hogy közben valami hasonlóra gondoltál, hogy szeretlek, mert: hoztál nekem virágot, nem felejtetted el a születésnapomat, megjavítottad az autómat, vettél nekem egy új ruhát, stb. Hogy is van ez? A szeretetet anyagi dolgokhoz kötjük?

Mindenki keres valamit. Mindenki vágyik valamire. Mire is vágyunk? Talán új házra, új autóra, új ruhákra, új partnerkapcsolatra? Majd ha ez meglesz, akkor boldog leszek. Mondjuk. Majd ha megtalálom a megfelelő partnert, majd ha felépült a házam, majd ha lefogytam. Igen! Akkor minden más lesz. Aztán egy reggel ott állunk az új házunk teraszán, és nem értjük miért érezzük magunkat ismét nyomorultul. Hiszen minden vágyunk teljesült. Ennek ellenére mégis hiányzik valami. Magunk sem tudjuk, mi az. A legtöbb ember azért kergeti a testi örömöket vagy a lelki kielégülés valamely formáját, mert azt hiszi, hogy azok a dolgok majd boldoggá teszik, és megszabadítják a félelem és a hiány érzésétől. Az ilyen öröm azonban mindig rövid életű, mert amit keresünk, nem rajtunk kívül található.

Mindannyian az örök boldogság titkát keressük.

Sajnos, ki kell, hogy ábrándítsalak, az örök boldogság nem létezik. Tudom, szomorú, de sajnos így van.

Nem azért születtünk a fizikai világba, hogy boldogok legyünk. Itt a boldogság csak pillanatokban, órákban, napokban, esetleg hónapokban mérhető.

Tudnád-e mi a boldogság, ha nem tapasztaltad még soha a boldogtalanságot? Ugye nem? Értékelnéd-e a boldogságot, ha nem lennének időnként rossz napjaid? Erről szól a poláris világ, amiben jelenleg élünk. Jó nincs rossz nélkül, és a fehéret sem ismernénk fel, ha nem tudnánk milyen a fekete?